Rengeteg késés, de új rész!

Sziasztok!:)
Megint késtem. Sokat, túl sokat... de azért reménykedem benne, hogy maradtak olyanok, akik olvasnak.
Egyéb megjegyzésem még annyi, hogy a történet felét augusztusban írtam, a másikat pedig most... és eltelt egy kis idő... nos, nem tudom, hogy mennyit, vagy hogy egyáltalán változott-e valamit a fogalmazásom, írásmódom... nektek jobban szembe fog tűnni. :) Én nem vettem észre. :D 

7. rész

Andy telefonja kicsöngött, de nem vette fel… viszont pár perccel később, küldött egy üzenetet.

„Gyere a suli elé…A”

Rohamtempóba kezdtem futni az iskolához… lábaim alig érték a földet, annyira siettem. Nem akartam, hogy Andy hülyeséget csináljon… meg kellett állítanom!

Boldogság ragyogott a szememben, amikor megláttam jól ismert alakját.

-          Annyira hülye vagy – ugrottam karjai közé, és szorosan megöleltem.

Andy visszaölelt, bár mintha meglepődött volna.

-          Miért akarnál öngyilkos lenni? Hogy képzelted te azt?! – engedtem el, majd egyből neki álltam a kioktatásnak. – Tudod mennyire aggódtam?!

-          Várj… mit is mondtál? Én… kinyírni magam? – szólt közbe.

-          Igen… annyira sok baromság jut az eszedbe, hogy az már hihetetlen! – kezdtem el járkálni fel-alá. – Oké, hogy eleged van már, meg ilyesmi, de miért akarsz itt hagyni minket?! Teljesen megőrültél… Hiányoznál te vadbarom! Nagyon… Igaz, hogy haragszok rád, de mindennél jobban szeretlek, és tudod… amikor Ash mondta, hogy hamarosan mehetek a temetésedre, elsőnek poénnak fogtam fel… De Ash nem viccelt, és úristen. Nagyon sokkos állapotba voltam, és első dolgom volt, hogy megkeresselek, és megállítsalak! – szipogtam egyet, majd éreztem, ahogy végig folyt egy könnycsepp az arcomon, amit le is töröltem a pulcsim ujjával. – Ne tegyél semmi butaságot, jó? – néztem rá könnyes szemekkel. – Annyira szeretlek – fontam nyaka köré újra a karijaimat, és hozzábújva áztattam a felsőjét.

Andy csak csitítgatott, majd amikor úgy érezte, hogy lenyugodtam elengedett, és szóra nyitotta a száját. Végül becsukta… és ezt még egyszer.

-          Dawny… nem akartam „butaságot” csinálni…

-          De akartál! – vágtam rá, majd eljutott a tudatomig, amit mondott. – Mi? De Ash?!

-          Mondtam neki… hogy érje el… hogy felhívj, és hogy beszéljünk… erre mondta, hogy mivel jó színész, így megoldja – vallotta be kicsit zavartan. – Én pedig kételkedtem benne… de mondta, hogy menni fog, és végül fogadást kötöttünk.

-          Ash… átvert? – suttogtam. – Milyen Ash… te is! Baszd meg Andrew! Elég lett volna az is, hogy el gyere a házunkhoz, és bekommandózz, mint a múltkor, vagy ha a próbateremhez jössz!

-          Sajnálom… nem gondoltam, hogy ez lesz. Sajnálom – hajtotta le a fejét, és a földet kezdte bámulni.

-          Aggódtam érted, vágod? Kurvára ki voltam bukva! Unom… hogy csak játszotok velem… - siettem volna el, de Andy elkapta a csuklómat.

-          Szeretlek – csókolt meg, majd eltávolodott, hogy újra és újra szavakat formáljanak tökéletes ajkai. – Sajnálom! – újabb csók. – És ne hisztizz – újabb. – Bár igaz, hogy jól áll ez a mérges pofi – végül magához rántott, és nem eresztett.

Pár percig kiélveztem a pillanatot, utána viszont eltoltam Andyt.

-          Ha még egyszer ilyen… - mondtam volna, de félbeszakított.

-          Nem lesz ilyen! Ígérem – döntötte enyémnek a homlokát.

-          Remélem is – túrtam bele a hajába, majd nagy levegőt vettem. – Megyünk valamerre?

-          Nem. Még haragszol rám a tegnapi miatt. Addig nem – csóválta meg a fejét.

-          Andy nem kell… nem…

-          De igen, kell – fojtotta újra belém a szót. – Nem ott, és akkor akartam az első alkalmat, plusz Juliet telefonált, hogy hazaért. Le akartam vele zárni a dolgokat, de… azaz este nem úgy sikerült, ahogy terveztem – vallotta be zavartan. – Juliet megérezte az illatod rajtam… botrányt csapott… majd megfenyegetett, hogy infókat ad ki rólam, ha dobni merem. Majd kijelentette, hogy eljön velem a suliba, mert kíváncsi, hogy melyik „lotyóval” voltam… Juliet, amikor megölelt rájött… és írt nekem papírra egy levelet, hogy mekkora senkiházi szemétláda vagyok, amiért az egyik „rokonával” kezdek ki… igaza volt, ezért is siettem ki az óráról, ezután Juliettel hatalmasat veszekedtünk, majd meguntam, és szakítottam. Nem érdekelt már, hogy mit csinál… akik fanok, azok, azok is maradnak. Aki igazán szeret, az ezután is szeretni fog…

-          Ez… durva. Mindig is utáltam azt a nőt – fintorodtam el.

Andy ezen felnevetett, majd átkarolt, és a kocsija felé irányított. Beszálltunk, majd a biztonság kedvéért azért becsatoltam magam, ki tudja Andy akar-e fénysebességgel száguldozni, és netalántán belemenni valamibe, vagy valakibe.

-          Naaa, merre megyünk? – helyezkedtem az ülésen.

-          Nem tudom, fejben csak addig jutottam el, hogy beültettelek, és kész. Nincs tervem a továbbiakban – vonta meg a vállát.

-          Te ökörállat – döntöttem hátra a fejem, ami egyenesen a fejtámlába ütközött. – Jó, akkor vigyél haza.

-          Ilyen gyorsan a tárgyra akarsz térni? – nézett rám meglepetten Andy, de persze a huncut kis vigyora az arcán volt.

Nem válaszoltam semmit, csak felvont szemöldökkel ránéztem, és megroppantottam az ujjamat. Ez elég bajjósra sikerült, mivel Andy egy „igenis asszonyom, egy házhozszállítás lesz” felszólalással elindította az autóját. Na. Szerintem is gyorsan a „tárgyra” tértünk.

Röpke szótlan pár perc után, Andy a kocsifelhajtóra állt. Ebben csak az volt a bökkenő, hogy az ő háza előtt voltunk.

-          Denniske. Én nem itt lakom – fontam össze a karomat magam előtt.

-          Tudom, de én igen – rendezett le ennyivel, majd kiszállt a kocsiból.

„Pofám leszakad. Andy bátor vagy… nem sokára nem leszel az. Kemény női fegyelmet gyakorlok rá, és megnevelem. Be fogom idomítani!” – határoztam el magam.

Durcásan még mindig a kocsiban ültem, és még véletlenül sem néztem rá a kint türelmesen várakozó Andyre.

Drága álldogálónak elfogyott a türelme, így csípőre tette a kezeit, majd kinyitotta a száját.

-          Most jössz, vagy mi van? – kérdezte, mire nekem eszembe jutott egy frappáns visszavágás. Mivel kocsiban voltam, úgy se hallhatta.

-          Most járunk, vagy mi van? – vágtam rá.

Andy furán nézett rám, mire rájöttem, hogy le volt húzva az ablak. Baszd meg.

-          Nem gondoltad, hogy meghallom, ugye? – röhögte el magát végül.

-          Nem – vallottam be, miközben beharaptam az alsó ajkam.

-          Ühm – nyögött fel Andy, majd hirtelen ott termett mellettem és száját az enyémre tapasztotta.

Megmerevedtem, majd reagáltam. Természetesen a „kölcsön kenyér visszajár” elvet alkalmaztam. Ki lenne olyan elmebeteg, hogy ellenkezőjét teszi?

-          Ez elég egyértelmű válasz? – döntötte homlokát a kocsi tetejének, és onnan nézett le rám.

-          Hát… nem teljesen.

Andy erre semmit sem mondott. De nem is csinált semmit.

-          Egy kérdésre várok… - köhintettem egy aprót, mire Andy hirtelen felegyenesedett, és katonásan ki is húzta magát.

-          Dawn White… ho… izé… lennél a barátnőm? – mosolyodott el aranyosan, mire én kivágtam az ajtót, így eltaroltam a gazella lábait, de ő ezért nem haragudott, csak szorosan viszonozta ölelésem, amivel megrohamoztam. Természetesen „igen”-t mondtam.

-          Elsőnek megkérni akartad a kezemet? - nevettem bele a kabátjába.  

-          Túl sok romantikus filmet néztem veled az elmúlt hetekben... A te hibád! - kente rám.

-          Hogyne! Fogd is rám! - háborodtam fel játékosan. 

-          Rád is fogom, de aggódjál - felelte pimaszan.

Okéé… Andy nevelési akció elindult.