5. rész

 Meghoztam egy újabb részt. :D Szerintem ebben lett bőven izgalom. Bár kicsit úgy érzem, hogy elsiettem... :s De már mindegy. Nem akarom tovább húzni az időt. Itt az ötödik rész. :p Tippeket, tanácsokat, kritikát mindig elfogadok! :) És nem haragszok meg érte. Ha bármi egyéb kérdésed van, az email címemre lehet üzenetet írni. ;) Szívesen beszélgetek/ismerkedek emberekkel. :D
bfallenvangelb@gmail.com <---ezen az email címen megtaláltok. :)

 5. rész 

Kb. tányér nagyságú szemekkel néztem rá, talán még a számat is eltátottam, annyira meglepődtem. Hát, most szívesen ugrálnék sikongatva, hogy „úristen! Andy Biersack lesz a hálótársam, milyen király”, de…

Ott van a barátnője. Habár szívesen megsimogatnám annak a csajnak az arcát, esetleg egy kaktusszal, de azért ő is szereti Andyt, na meg egy éjszakás kaland nem vagyok.

Úristen… mikre nem gondolok. Hiszen csak aludnom kell vele. Andy csak a barátom. Sajnos. Így tuti nem csinálna semmit… vagy mégis?

-         Oké. Veled alszok. Julis… akarom mondani, Juliet ehhez mit fog szólni? – fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, majd kissé félre is billentettem a fejem, és úgy kérdezősködtem.

-         Turnézik, szombat reggel jön haza – felelte.

-         Tehát, akkor ezt meg sem mondod neki?

-         Neki is vannak titkai, akkor nekem is lesz egy – kacsintott. Jó… itt kis híján majdnem megfulladtam, mert félrenyeltem, Andy pedig óvatosan csapkodta a hátamat, de persze végig röhögött.

Egy olyan pár perc után, minden jobb lett, így folytattam a kérdezést.

-         És mibe menjek?

-         Suli cuccba, mert az otthoni öltözékedtől lehet, hogy frászt kapnék. Julietnek is vannak olyan otthoni rongyai, hogy szívesen felgyújtanám őket. Te ne okozz nekem szemkisülést – fintorgott.

-         Oké, na, és akkor mikorra? –

-         Gyere nyolcra. Na, szia – puszilta meg a homlokom, és el is sétált mellettem.

Nem kocsival jött reggel?

Oké, hogy fogok, engedélyt kérni apámtól? Húsz vagyok, de még mindig tizennégy évesként kezelnek… sajnos minden téren.

~Otthon~

-         Apa? – csuktam be magam után az ajtót.

-         Igen? – jött le a lépcsőn.

-         Ott aludhatok egyik haveromnál?

-         Fiú? – vonta fel az egyik szemöldökét.

-         Igen, de van barátnője! – tördeltem az ujjaimat. Engedd meg légy szíves… kérlek.

-         Szó sem lehet róla! – jelentette ki.

-         De húsz éves vagyok! Már engedélyt sem kéne kérnem, csak felszívódni! Miért nem érted már meg, hogy felnőtt vagyok?! – kiabáltam.

Apa egy pillanat alatt ott is termett előttem. Hatalmasat csattant a keze az arcomon. Egyből oda kaptam a kezemmel, szemeimből akaratlanul is kicsordultak a könnyek.

-         Velem szemben, te ne emeld meg a hangod kisasszony! Ameddig én, tartalak el, addig elfogadod, amit mondok neked! Világos? – ordította a képembe.

Tudtam, és éreztem, hogy igaza van, de még sosem ütött meg, és ez borzasztóan rosszul esett. Ráadást, ezt egy "picit" túlzásnak találtam. 

Szinte egyből felrohantam a szobámba. 

Oké, esti dolog lefújva, és nem csak azért, mert nem engedték meg, hanem, mert feldagadt a fél arcom.

Gyorsan elővettem a telefonom, és írtam Andynek egy üzenetet.

„Szia! A dolog lefújva. Nem engedték meg, bocsi. Dawn”

Pár perc után érkezett is a válasz.

„Szia. És? Szard le az ősöket. Andy”

„De nem, oké? Nem megyek. Dawn”

Én ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést, ám Andy korántsem. Felhívott. Mondjuk én nem vettem fel. Nem szeretem magamat sajnáltatni azzal, hogy sírva felveszem, és elmondom neki a dolgot. Max személyesen.

-         Oké Dawn, ne vedd fel. Ebből is tudom, hogy baj van. Mi történt? Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – szólalt meg Andy hangja, amikor megnyitottam a hangpostát.

-         Tudom – mondtam csak úgy a levegőbe.

~~~ 

Most a fürdőben gubbasztok, bőgve, és próbálom megállítani a vérzést, ami a csuklómon lévő vágásokból ered. Tudom, hogy nem szabadna ezt csinálnom… de így könnyebb kizárni a valóságot.

-         Te mi a faszt csináltál?! – jelent meg Andy az ajtóba. – Dawn, te nem vagy normális! – fogta meg a csuklómat, így kirántotta a takarásból.

Elsőnek szemügyre vette a szabásokat, majd felnézett az arcomra. Egyből feltűnt neki a szitu.

-         Apud volt? – kérdezte kimérten. Biccentettem. – De Dawn, nem kellett volna ezt csinálnod… nem segít!

-         De kiránt a gondjaim közül – szólaltam meg halkan.

-         De azzal nem oldódik meg semmi! Felesleges.

-         Nem érdekel! Minek jöttél ide prédikálni?! Nem érdekel, fogd már fel! – csattantam fel hisztérikusan. – Azt teszek, amit akarok, és amit jónak látok!

-         Dawn! – fogta két tenyere közé az arcom. – Jónak látod azt, hogy bántod magad? Én is tegyem azt, amit jónak látok? – nézett a szemembe, majd arcomat kezdte vizslatni.

-         Tedd. Jogod van hozzá. Nem kell másik belátása szerint cselekedned – zokogtam fel.

-         Rendben. – mosolyodott el, majd… majd ajkait az enyémnek nyomta.

Viszonoztam. Andyt pedig ez felbátorította, és többet akart. Engedtem neki. Jól esett, mintha felszabadított volna az összes bajom alól. Nem is figyeltem semmi másra, csak Andyre.

Óvatosan végig fektetett a padlón, majd felém magasodott, és tovább csókolt. Lehúztam róla a felsőjét, majd ő is kisegített az enyémből. Már az övét csatoltam ki, amikor hatalmas csattanást hallottunk lentről, így egyből eltávolodtunk egymástól.

A hangokból kifolyólag, apám eltört egy poharat, vagy egy tányért.

-         Talán ez a zaj jól is jött… - ültem fel, majd hátra csúsztam a falig.

-         Lehet – felelte Andy rekedtesen, majd ő is seggre csüccsent, hátát a kádnak támasztva. – Amúgy… te benne lettél volna?

-         Te? – kérdeztem vissza egyből.

-         Nagyon is – vigyorodott el. – De most már válaszolj te is.

-         Igen, benne lettem volna – vallottam be zavartan. – Mondjuk az elsőt nem a fürdőszobámban terveztem… tehát jobb is.

-         Elsőt? Nem húsz éves vagy? – lepődött meg.

-         De annyi. De soha senkire nem tekintettem úgy, mint férfire, azt, aki közel állt hozzám, és fiú. Ráadást nem vagyok valami szépség se – húztam el a szám.

-         Néztél már tükörbe? – fordította felém Andy a fejét, és jó alaposan végig mért. A domborulataimnál kicsit el is időzött, mivel még mindig nem volt rajtam póló, mert Andy sikeresen jó messzire hajította.

-         Igen. Néztem… és továbbra is ez a véleményem magamról.

-         Akkor vak vagy – vonta meg a vállát Andy. Azért ez jól esett, főleg hogy Andrew Dennis Biersack mondta nekem.

Jé, elállt a vérzés a karomon. Mondjuk eddig nem is nagyon törődtem vele, egyáltalán nem is éreztem, hogy fájna, de most, hogy kikerültem az „álomvilágból” igen is csíp!

Andy látta, ahogy eltorzult arccal szemlélem a csuklómat, így feltápászkodott, és megérdeklődte az elsősegélydoboz hol létét.

Andy hamar megtalálta, majd lekezelte a kezemet. Szerencsére nem éreztem semmit, mivel Andy felsőtestét bámultam egész végig. Nos, igen. Ő sem vette vissza a pólóját. Milyen kár… na, jó, dehogy az!

-         Csodálom, hogy a nyálad még nem csorog – nézett fel az arcomra Andy.

Ja, hogy közben még a számat is eltátottam… hát oké.

-         Ha egyszer valami jó… - motyogtam.

-         Jó? De hisz egyetlen kocka sincs a hasamon, ráadást nem vagyok valami kigyúrt állat se.

-         Szexi vagy te, kigyúrt test nélkül is – mondtam nagyon, de nagyon halkan, de a drága meghallotta.

-         Hát, köszi – nevetett fel. – Na, készen is vagyunk.

-         Köszönöm – nyomtam egy puszit, eszméletlen közel a szájához. Aztán már álltam volna fel, de Andy elkapta a másik csuklóm.

-         Legközelebb, a számra, ha kérhetném – suttogta a fülembe, majd elhajolt tőlem, de az arca vészesen közel volt az enyémhez.

Már megint… szinte izzik köztünk a levegő. Melegem is lett.

Andy közelebb hajolt, majd a szemem, és a szám között jártatta szürkéskék tekintetét, majd folyamatosan csökkentette a távolságot köztünk.

Már majdnem megcsókolt, amikor valaki dörömbölt az ajtómon, így Andy elkapta a fejét.

-         Van nálad valaki?! – hallottam apám ideges hangját.

-         Nincs – kiáltottam ki.

-         Akkor mi ez a kocsi a házunk előtt?!

-         Honnan tudjam?!

-         De ezzel az autóval szoktak téged is hazahozni! Ki van nálad?! – lett egyre mérgesebb.

-         Basszus Andy, most mit csináljunk? – susogtam.

-         Hát… ahol feljöttem, ott le is megyek, és arrébb állok a kocsival, aztán visszakommandózok ide – vetette fel. Tökéletes ötlet.

-         Oké, én addig lefoglalom, te pedig surranj – kapcsolódott össze a tekintetünk, mire Andy felállt, és elindult, de amikor eltűnt az ajtóm után, egyből vissza is sietett, és még egy csókot lopott tőlem.

-         Enélkül, nem menne – villantott meg egy fogas mosolyt, majd elsietett.

-         Mi lesz már?! Akkor nyisd ki az ajtót, ha nincs bent senki! – verte az ajtómat dühösen, mire eleget tettem a kérésének, persze, csak miután felkaptam a pólómat.

Apa körbe járta a szobám, benézett még az ágy alá is… majd ment a fürdőbe, majd onnan Andy trikójával tért vissza. Ó… basszusbasszusbasszus!

-         Ez mi, és kié?! – dobta nekem a ruhát.

-         Ez egy férfi trikó, és az enyém – hazudtam.

-         Akkor miért volt a fürdőkádban? Ráadást nem túlnyitott?

-         Azért, mert ez az alvós felsőm, és épp fürdeni készültem, így odaraktam a kád szélére, biztos belecsúszott. Senki nem lát ebbe, így mindegy, nem? – füllentettem tovább.

-         Ezt most megúsztad… - viharzott ki a szobámból.

Na, ez meleg volt! Kicsit jobban örültem volna, ha esetleg bocsánatot kér, vagy valami… de úgy látszik, ő már túllépett a dolgon. Szerintem el is felejtette. Jó, hogy neki ennyire könnyen megy.

Hosszan kifújva a levegőt dobtam le magam az ágyra, és vártam, hogy Andy visszajöjjön.

~Pár óra elteltével~

Már tizenegy is elmúlt, de Andy még mindig sehol nem volt… Hiába hívtam kinyomta, majd egy idő után, ki is kapcsolta a telefonját.

Eszméletlen ideges lettem, hogy csak játszadozott velem… habár, mondjuk mit is képzeltem?! Majd visszajön, és boldogan trécselünk tovább, vagy esetleg meg is fektet?! Talán jobb is, hogy nem jött vissza, de azért csak rosszul esett.

De ne félj Andy… ha te így akarsz játszani, akkor játszunk így! 

Novella

  Ez egy ilyen novella szerűség lett. :D Nem a legjobb, de ez csak egy hirtelen ötletként pattant a fejemből, és gondoltam, hogy akkor leírom. Átolvastam... de lehet akadnak benne hibák, tehát előre is bocsi. :$ Igazság szerint. Ez az első, amit befejeztem. :D Ezen kívül van még vagy 4. Majd azokat is igyekszek befejezni, és hozni nektek. :) Remélem olvasható. :D

 Boldogok voltunk, vagy nem? Hát, ezek szerint nem, pedig én szerettelek… mindennél jobban. A közös emlékeink…

~ Vissza, valamikor 3 évvel ezelőtt nyáron ~

Egy tónál voltunk. Csak mi ketten. Együtt.

-          Jössz fürdeni? – ölelted át a derekam.

-          Andy, még csak most értünk ide! – mosolyogtam meg túlbuzgóságod.

-          És? Kipakolni ráér! – rántottál magad után a vízbe.

Hatalmas csobbanással érkeztünk meg a folyékony mini tengerbe. Te értél fel előbb a felszínre, de hamarosan én is követtelek.

-          Barom! – nevetettem.

-          Az vagyok… a te barmod – hajoltál közelebb, aztán egy váratlan mozdulatoddal ölbe kaptál.

-          Mit művelsz?! Nehéz vagyok, tegyél le – néztem fel a szemeidbe, amik most még fényesebben ragyogtak. – Miért nézel így rám? – kapaszkodtam meg a pólódban, mivel ruhástul vetettük be magunkat, így rajtad maradt.

-          Hogy nézek? – dörmögted mély hangodon, amitől a falra másztam, mert megindított ezt-azt bennem…

-          Nem tudom… csak furán – motyogtam. – Úgy, mint aki a világ legszebb, legcsodálatosabb akármijét nézi…

-          Hát, éppenséggel azt nézem, aki számomra a világ legszebbje…

Jól esett. Újra megdobogtattad szívem, ami már egy ideje miattad vert hevesen. Belsőm megtelt valami kellemes érzéssel, mert elhittem az összes szavad.

~ Vissza a jelenbe ~

Most jobb lett így neked? Mi?! Mert nekem nem… folyton te jutsz az eszembe. Mindenről.

~ 4 évvel ezelőtti karácsony ~

Legjobb tudásunk szerint feldíszítettük az ELSŐ közös karácsonyfánkat. Azt hittem, hogy ezt a fát legalább nyolcvan ilyen követi… 

A házunkban, jobban mondva a házadban tevékenykedtünk és szorgoskodtunk, hogy egy tökéletes karácsonyi estét sikerüljön összehoznunk. Én főztem, míg te a szobákat díszítetted.

Ügyeskedtél, és próbáltál minden díszt pontosan felrakni.

Amikor kimentem a konyhából, hirtelen a szám elé kaptam a kezem, csodaszép volt! Még a könnyem is eleredt.

-          Örülök, ha tetszik, de azért ne sírj, oké? – sietve öleltél át, én pedig odaadóan simultam a karjaid közé.

-          De annyira gyönyörű lett – szipogtam a pulcsidba.

Te csak szorosabban húztál magadhoz, és nyugtatóan a hátam simogattad.

Boldogok voltunk, hogy együtt vagyunk. Szerettelek, vakon. Beléd zúgtam teljesen.

~ Jelen ~

Itt ülök a padlón, nem messzi a bejárattól, és már megint rajtad agyalok, pedig nem kéne, mert így csak jobban fáj…

Még emlékszek a megismerkedésünkre is…

~ 5 évvel ez előtt, december 12 ~

-          Sammy! Állj már meg, csak tudnak még várni, ha eddig is vártak ránk tíz percet! – nyavalyogtam barátnőmnek, ugyan is kicsit gyors tempót diktált.

-          Lucy, ne beszélj, hanem szedd a lábad! Jinxx nem vár túl sokat… tapasztalat – húzta el a száját.

Azután, már én is takarékra vettem a lepénylesőm, és inkább a patáimat emelgettem. 

Szerencsére még ott voltatok, amikor megérkeztünk.

Jinxx magas volt, bár nem annyira, mint te, viszont mindkettőtöknek fekete haja volt, és elég vékonykák is voltatok.

-          Bocsi! Lucy sokáig készülődött! – terelte rám az egészet, miközben a pasijához sétált Sam.

Már készültem, hogy majd visszaszólok… mivel nem miattam késtünk, de te nagyon néztél, és valahogy engem magához láncoltak a szürkéskék szemeid.

-          Helló, Andy vagyok, Andrew Dennis Biersack, de csak Andy – nyújtottad felém a tenyered, amit el is fogadtam.

-          Szia… én pedig Lucinda Hoock, de a Lucy-t jobban szeretem – ráztam meg finoman a kezed, aztán pedig elengedtem.

Csak bólintottál, aztán leültél velem szemben.

~ Jelen ~

Itt kezdődött minden.

Utána is folyamatosan találkoztunk, ugye Sam és Jinxx miatt, így, egyre jobban kijöttem veled. Majd ez a „kijöttem veled” viszony, kezdett átformálódni egy teljesen mássá. Szerelmes lettem. Megszállta agyam, az a bizonyos rózsaszín köd, így nem tudtam tisztán gondolkodni veled kapcsolatban, de ezzel nem csak én voltam így. Te is szenvedtél attól, hogy nem lehettem melletted – legalábbis ezt hittem, és ezt mondtad -.

Ezután, szépen lassan randizgatni kezdtünk. Elcsattant az első csók is, majd azt követte még pár millió, mire végre igent mondtam neked, így járni kezdtünk.

Megadtam neked mindent, amit tudtam. Te kaptad meg, az összes „első dolgomat”, amiket eddig félve őrizgettem, és nem bántam meg. Semmit sem, pedig meg kellett volna.

5 évet voltunk együtt. 5 szépséges és boldog évet.

~ Szakítás napján ~

Végre hazaértél a munkás partiról… csak nem egyedül.

Azt hitted, hogy még, hogy anyámnál vagyok, így nyugodtan vezettél be egy nőt a házunkba. Jobban mondva, a saját házadba.

-          Nos, Elanie, mit csináljunk? – kérdezted meg a szőkeséget kacéran.

-          Szerintem… teszteljük a kanapét, vagy az ágyad… hogy tetszik az ötlet? – fonta át karjait a nyakad körül.

-          Nekem nagyon is bejön – kaptad fel, és elindultatok a nappali felé.

Egy bökkenő volt, hogy én ott voltam.

-          Lucy? – méregettél ijedten.

-          M-mit művelsz?! – buggyant ki egy könnycsepp, ami szépen lassan, apró patakként csordogált végig az arcomon.

Nem hagytam, hogy magyarázkodni kezdj. Nem akartam végig hallgatni a mesét, amit el akartál volna mondani. 

-          Egy utolsó szemétláda vagy! Öt éve voltunk együtt! Jelent ez a szám neked valamit?! Hányszor csaltál vajon meg?! És én hittem neked! Az összes szót elhittem! – kiáltottam rád hisztérikusan.

Én tényleg szerettelek.

Mivel nem terveztem többet mondani, így táskámat felkapva indultam neki a nagyvilágnak. Még próbáltál utánam jönni, de rájöttél, hogy ezt alaposan elrontottad, és most nekem tér kell. Azt már nem tudom, hogy a szőke ribancot ki dobtad-e, vagy inkább élvezted, ha már így is-úgy is összevesztünk.

Lábaim önkénytelenül is Sammi kapujáig meg sem álltak. Nem akartam neki panaszkodni rólad. Meg sem mukkantam, csak sírtam.

Sam végig velem volt, és próbált lelket önteni belém, de én nagyon el voltam kámpicsorodva, így nem járt sikerrel. Éjjel sem magamtól aludtam el, hanem álomba bőgtem magam.

Sam velem aludt.

Velem volt abban az egy hétben, ameddig el nem mondtam neki a problémám.

Eszméletlen dühre gerjedt, amikor elmeséltem neki, hogy mit tettél, aztán próbált nyugtatni olyan felesleges mondatokkal, mint pl.: „minden rendbe fog jönni”, „Andy szeret” és, hogy „erős a kapcsolatunk, és mindent kibír”. Én ezt nem így gondoltam. Már nem tudtam. Nem hittem benned. Nem is szerettem volna beszélni veled, de muszáj volt, mivel a ruháim nálad voltak, és azok pedig kellettek nekem. Így elmentem a házadig.

A kulcsommal bementem hozzád. Nagy szerencsémre nem voltál itthon. Két és fél óra alatt végeztem a bepakolással. Eléggé macerás ügy volt, de elintéztem, csakhogy téged is hazaevett a fene. 

-          Mit csinálsz? – dermedtél meg, amikor megláttál. – Ugye nem azt akarod…?

-          Elköltözök, és szakítani akarok – mondtam ki rezzenéstelen arccal. Tökéletes volt az álcám, amit gyorsan magamra öltöttem.

-          Nem beszélhetnénk meg? Nem is tudod, hogy mi történt! – álltad el az utam.

-          Ha mesét akarok hallgatni, akkor megnézek egy rajzfilmet – kerültelek ki, és villámgyorsan eltűntem onnan.

Hivatalosan is szakítottunk.

~ Jelen ~

Jobban szenvedtem nélküled, mint amennyire elképzeltem. Felemésztett az a tudat, hogy más nőt csókoltál meg a szemem láttára. Már nem tudtam benned megbízni, főleg, miután megjelentek az újságok, címlapján olyan felíratok, hogy „Andy Biersack és új barátnője”.

A szőke ciklon volt melletted, a képeknél.

Ennyi… hivatalosan is tovább léptél, míg én gyötrődtem, és fájdítottam az emlékekkel a szívem.

Ez az egész két hónapja történt. Két hónapja dobtalak… viszont belül még nagyon is ragaszkodok hozzád, ugyan is nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg egy közös, szép emlék, ami csak még nehezebbé tesz mindent.

Ráadást, rosszul vagyok. Valami betegséget is összekapartam, ami meg nem jó. Reggel és este kiadom magamból az ételt, ráadást elölről.

-          Drágám! Már megint itt gubbasztasz?! – ölelt meg Sammi, miközben talpra állított, és próbált csitítani, ugyan is úrrá lett rajtam a zokogás.

-          Rosszul vagyok… - kapaszkodtam barátnőm karjába, ugyan is éreztem, ahogyan térdeim felmondják a szolgálatot.

-          Már megint? Nézesd meg magad egy dokival, mert ez így nem jó! Kérek időpontot, és el is kísérlek, rendben? – ültetett le a kanapéra, aztán bátorítóan megfogta a kezem, és azt sugallta, hogy semmi gond nem lesz. Persze… én már nem hittem semmiben.  

 ~~~ 

Két héttel később fogadott a nőgyógyász, ugyan is a rendes orvos azt javasolta, hogy keressük fel, mert ő már sejti mi a baj – persze, azért nem mondja meg -, de inkább nézessem meg magam biztosra.

Sammi nem jöhetett be. Engem pedig végig kérdezgetett a nőci.

-          Én már tudom is mi lehet a gond, bár ez nem is annyira probléma, de azért csináljunk egy ultrahangot a biztonság kedvéért – mosolyogta kedves arccal.

Ultrahang?!

Fél óra múltán, a nőgyógyász boldogan, nevetve közölte velem a hírt. Állapotos vagyok, és a 3. hónapban járok.

Nekem valahogy semmi kedvem nem volt, még vigyorogni sem, sírni akartam. Újra.

Könnyfátyoltól elhomályosult szemmel léptem ki a várakozóba, ahol egyből odapattant elém Sam, és Jinxx(?). Az utóbbi nem tudom, hogy került ide, de itt volt.

-          Mi történt? Mi a baj? Megmaradsz ugye? – mustrálta ijedten az arcomat Sam.

Ám választ tőlem nem kapott. Megint elnémultam. Egyszerűen nem jött ki hang a torkomon, hiába nyitogattam a számat.

-          Lucy, a k.rva életbe, válaszolj már! Én már teljesen kész vagyok attól, hogy hallgatsz – rázta meg óvatosan a vállamat.

-          Lucy, figyelj… segítünk mindenben, akármi is a probléma – simított végig a fejemen Jinxx.

-          Gyereket várok – zokogtam fel. – Andytől.

Sammi tudta, hogy ez életem legrosszabb és legjobb híre. Minden vágyam ez volt, bár most már kicsit minden átértékelődött bennem. 

~~~

-          Ezt el kell mondanod neki! Ő az apja – motyogta Jinxx, már a volán előtt ülve.

-          Nem… nem kell neki erről tudnia. Nem akarom, hogy tudjon erről – ellenkeztem.

-          Igaza van Jinxxnek… muszáj megmondanod! Lucy, huszonöt éves vagy… nincs munkád, és én sem segíthetek mindig. El kell mondanod neki, hogy tudjon legalább pénzzel segíteni! – győzködött Sam.

Tudtam, hogy igazuk van, de én továbbra is makacsul ellent álltam.

Jinxxék nem hagytak ezzel nyugtot. „Ha én nem mondom el, akkor majd meglássa” tervet alkalmazták. Te és a szőkeség minden hétvégén vendégek voltatok a Sam házban, és engem nem engedtek menekülni. Ott kellett ülnöm, bár válaszolni, és kérdeznem nem volt kötelességem.

~~~

Mivel, már az ötödik hónapban voltam, így szépen elkezdett már kerekedni is a pocak. Már ruhában is elkezdett látszani, és ha te jöttél „látogatóba”, akkor mindig bő cuccokat kaptam magamra. Így nem volt annyira szembe tűnő.

-          Szia… - nyitottam nektek ajtót. Most én voltam a soros.

-          Sziiiia! – nyomott egy puszit arcomra a barátnőd, míg te csak elsuttogtál egy „hello”-t.

-          Stílust váltottál? – utaltál a bő felsőmre, és nadrágomra.

-          Nem mindegy az neked? – feleltem flegmán, és otthagytalak.

A nappaliba menekültem, és leültem az egyik fotelba. Te utánam jöttél. Leguggoltál az ülőhelyem mellé, térdeden megtámasztottad a karod.

-          Figyelj… tudom, hogy elbasztam. Tudom, hogy nem akarod hallani a történetet, így nem is foglak ezzel traktálni. Csak egyet kérek a kettő helyett. Viselj el.

-          Kettő helyett? Ó… és mi lenne a második? – hagytam figyelmen kívül a kérésed.

-          Bocsáss meg. Még mindig szeretlek, nem veszed észre?! – tetted hasamra a kezed, ahonnan abban a pillanatban húztam el az enyémet.

A babarúgott. Ez volt az első. Szinte egyből reagált Andyre…

-          Ez mi volt? – kaptad el onnan a mancsodat. – Lucy… te… - néztél rám összezavarodva.

-          Nem! Nem vagyok az. Akkor én is éreztem volna… - hazudtam a szemedbe.

Még mindig nem akartam beszámolni neked. Szerencsére nem is kellett, ugyan is gyorsan felpattantál, és a konyhába mentél. Nem értettem miért, de örültem, hogy nem kell magyarázkodnom.

~~~

Elértem a nyolcadik hónapot is.

Nem jöttél rá, hogy mi a szitu, mivel kisebb turnén vettetek részt itt Amerikába, de ma hazajöttetek.

-          Ú… ez marha jó volt! – csapódott ki az ajtó Jinxx miatt.

Mivel nem tudtam arról, hogy ma jönnek haza, így teljesen meglepődtem. Azon is, hogy ott álltál Jinxx mellett. 

-          Kicsim, szerintem most hagyjuk őket kettesben. Van mit megbeszélniük – karolta át óvatosan jegyese oldalát a gitáros.

Sammi csak bólintott, aztán felmentek az emeletre.

-          Miért hazudtál? – szorítottad össze szemeidet.

-          Kitudja, hogy te hányszor tetted ezt meg… míg én csak egyszer – fordítottam neked hátat.

-          Egyszer sem! Lucy, aznap, nem voltam tiszta… - kezdtél bele.

-          Mi az, hogy nem voltál tiszta? – kaptam hátra a fejem.

-          Valamilyen parti drog hatása alatt álltam… van róla papírom is. Orvosi.

-          Akkor miért vagy még mindig ezzel a nővel? Ne mond, hogy most is be vagy állva… - röhögtem fel kényszeredetten. 

-          Azért vagyok vele, mert félek az apjától. A kiadónk egyik fejese! Szerinted, mit csinálna az után, hogy dobtam a pici lányát? – kérdezte. – Összeaprítaná a bandát a hülyeségem miatt – adtad meg a választ is.

-          Mutasd meg az orvosi papírokat neki is! Hogy nem voltál tiszta – dobtam fel.

-          Szerinted elhinné?

-          Nem tudom… de egy próbát megér – vontam meg a vállam, aztán feléd fordultam teljes testtel.

-          Tehát, ez jelenti azt is, hogy visszakaphatnálak? – csengett reménykedő hangod, ami valamit megpuhított bennem.

Nem feleltem. Az után sem, hogy elém lépdeltél. És akkor sem, amikor ajkaidat, az enyémre tapasztottad. Viszonoztam, és így meg is adtam a választ a kérdésedre.

Boldog voltam.

~~~  

Két hét múlva, szorosan a karjaidba zártál, és azt suttogtad, hogy sikerült.

Kidobtad Elanie-t, csak így meg titeket repítettek a stúdiótól. De, megnyugtattál azzal, hogy már leszerződtetett más, mivel elég jó banda vagytok, és így eléggé sok ajánlatot kaptatok.

Kemény pár hetem volt már hátra, és te mellettem voltál. Minden egyes nap odafigyeltél rám, hogy nekem, és a kicsinek se legyen baja.

Amikor elértem a kilencedik hónapot, kivettél egy pár hónapos pihenőt, mivel fontos családi dolog lesz, amiről nem szeretnél lemaradni. Újra megdobogtattad a szívem, és szépen lassan még jobban beléd szerettem.

~~~ 

December 12. –én megszülettet a kislányunk. Cassidie Biersack. 3500gm-mal, és 53cm-rel. Igen. Ott voltál velem, de a végére feladtad a szolgálatot, és kidőltél, így lemaradtál az első gyermeked megszületéséről.

~ Pár óra múlva ~

-          Majd legközelebb – vigyorogtál kínosan.

-          Szeretnél még egyet? – lepődtem meg.

-          Igen… egy kisfiút még össze kéne hoznunk. Egy kis trónörököst – bólogattál.

-          És mi van akkor, ha a következő is lány lesz? – mosolyodtam el.

-          Akkor… lesz még egy – vontad meg a vállad.

-          Persze… de azt akkor te szülöd meg… - néztem rá, amolyan „tudod ki fog még többször szenvedni” nézéssel.

Már épp vissza akartál vágni, amikor betolták a kisbabánkat. Gyönyörűséges pici volt. Nekünk a világ legszebb babája.

Óvatosan, és nagyon bénán felvetted, de amikor már úgy gondoltad, hogy nem fog kiesni a kezedből, gyengéden magadhoz szorítottad.

Eszméletlen lágysággal fogtad a picit. Mintha, egy törékeny, méreg drága porcelán lenne. Mondjuk, nekünk az is volt. Egy gyönyörű, kisbaba.

-          Szeretlek – hajoltál oda hozzám, és egy puszit nyomtál az arcomra, majd átadtad a gyereket nekem.

-          Szia, pici, köszöntelek köztünk – simítottam végig az ujjammal a puha arcát. – Apáddal majd vigyázz, kicsit flúgos személy, de nagyon lehet szeretni.

-          Mellesleg, anyuddal sem árt óvatosnak lenni… amikor a tv-ben Vámpír naplók maraton lesz, akkor apád fogja óvni a fenekedet, úgy hogy anyád sem szent – ült le mellém Andy, és átkarolt.

Egyszerre emeltük fel a fejünket a „csíííz!” szóra, és a nővérkék pedig egyből lekaptak minket, és hozzá fűzték… Egy új, boldog család. Bár lehet a boldog helyett, bolondot mondtak... de végül is, mindkettő igaz. :) 

Vége :D

Igazság szerint az elején szomorú végűre terveztem, de úgy fair, ha happy end. :DD 

Azt szeretném kérdezni, hogy ebből a novellából legyen második rész, amikor Andy és Lucy a gyereknevelés rejtelmeit sajátítsák el? :D Csak mert, ha lenne rá érdeklődő, akkor szívesen megcsinálom. :)

 

4. rész

Sziasztok! :) 

Szerintem ez a rész sem lett nagy durranás, de remélem azért valakinek tetszik. :'D Köszönöm a kommenteket! :) Mindig elolvasom őket, csak néha lusta vagyok válaszolni. xD Ha minden jól megy, holnap hozok egy kisebb novellát, amit már régen írtam... talán 1-2 hónapja, és nem a legjobb, de ezt amolyan kis kárpótlásnak. :D
4. rész

Értetlenül, és megrémülve néztem rá, mire odajött hozzám, és megfogta a kezeimet, majd reménytelin rám nézett.

-          Ugye… ugye hozza majd a bandát is?! – suttogta csillogó szemekkel.

-          Heh?

-          Jaj, az a lombrágó gazellalábú – legyintett fintorogva. – Tényleg… miért is ő jár a sulinkba?! Miért nem Jake, vagy CC?

-          Szívd vissza! – szóltam rá erélyesen. Azért még se sértegesse. – Kicsi, egyetlen, idióta Marcusom. Inkább fogd be, oké?

-          Kicsi? – ragadt le. – Mióta vagyok én kicsi?!

-          Marcus… - csikorgattam a fogaimat, de inkább lenyeltem a mondandómat. – Mennem kell órára. Szia!

Szeretem Marcust, nem arról van szó, csak néha az agyamra megy. Mondjuk, ez a néha elég gyakran van, de mindegy. Normális ő, csak sokszor kihúzza a gyufát a hülyeségeivel.

-          Na, pöttöm! – állított meg Marc karja, amit a hasam előtt összefűzött. – Csak vidítani próbállak, meg szeretem nézni, ahogy kiakadsz… ugye nem haragszol? – tette vállamra az állát.

-          Hogy haragudnék rád? Te nagy mamlasz – nevettem el magam. Marcnak túl gyorsan megbocsájtok, sőt, nem is szoktam rá nagyon haragudni.

Szembe fordultam vele, és megöleltem. Ez annyira jól esett, hogy egyből kicsit jobb kedvem lett.

-          Óh, milyen jó is a suli folyosó közepén enyelegni a pasiddal – rebbentett szét minket Andy. Ez gonosz volt.

-          Te már csak tudod - pillantott rá Marc mérgesen.

-          Dawn, hogy vagy? – hagyta figyelmen kívül Andy a haveromat, és felém fordult.

-          Jól, köszi – mosolyodtam el zavartan. Miért is ég az arcom attól, hogy rám nézett?!

-          Jaaj, Dawn! Ne essél már hasra ettől a bájgúnártól – jegyezte meg gúnyosan Marc.

-          Hogy mi van?! – szaladt magasra a hangom, ám velem egy időben Andy hangja is felcsendült. – Bájgúnár?!

-          Különben is, neked barátnőd van… - forgatta meg szemeit Marcus. – Gondolom, nem szeretnéd, hogy megtudja ezt.

-          Milyen ezt? – nevetett fel erőltetetten Andy. – Hogy megkérdeztem Juliet unokatesójától, hogy, hogy van? Most komolyan?

-          Naa, álljunk meg egy pillanatra! – tartotta fel mutató ujját Marc. Hoppá. Itt jött el az én időm, gyorsan elslisszantam mellettük, egyenesen a terembe.

Nem akarok még magyarázkodni. Nekem ehhez még nincs erőnlétem.

Mivel gitárral kezdtünk, így nem találkoztam Marccal. Talán jobb is. Már megint kerülöm, csak azért, mert nem tudom neki elmondani az igazat!

Csendesen meghúztam magam, és vártam az óra kezdetét, ami hamarosan el is jött.

Chris bejött kezében az akusztikus gitárjával, és helyet foglalt a tanári asztalon.

-          Sziasztok! Ma csak gyakorlás, és bemutatás lesz. Ígérem, holnap már elkezdünk venni is valamit, de előbb még kiismerném egy picit, az osztályt – mondta. – Ki szeretne kezdeni? Vagy elsőnek inkább bemelegítsünk?

Természetesen mindenki rávágta, hogy „melegítsünk”, így azt tettük.

Amúgy, a gitárjaink – mert ugye három féle van mindenkinek, ugye akusztikus, basszus és elektromos - ide vannak elzárva a szekrénybe, mivel el akarják azt kerülni, hogy feleslegesen cipeljük, vagy épp otthon hagyjuk. Persze, péntekenként haza lehet vinni, de ha hétfőn nem hozod, az elég rossz dolog. Ezért vannak nekem itt is, meg otthon is gitárjaim.

Akusztikussal volt a próba, majd mindenki maga választhatott. Sokan váltottak basszusra, velem együtt, de voltak, akik maradtak az akusztikusnál – pl. Andy -. Elektromost, szinte senki sem választott.

Sokan Green day-t, vagy egyéb rock bandákat játszottak. Kevesen metalt, és még kevesebben metalcore-t.

Én az Upon this dawning – Of human action-t játszottam, míg Andy a bandájától a Saviour-t.

Megbabonázva hallgattam a dallamot. Andy néha annyira elragadtatta magát, hogy még a szöveget is dúdolta hozzá. Chris büszkén figyelte a fiát, míg mások csöndben hallgatták. Andy, miután lerakta a gitárját, hatalmas tapsot kapott. És… így történt, hogy hirtelen mindenki Black veil brides fan lett. Én már a legelején megmondtam, hogy királybanda.

~~~

Hamar elment a nap, sőt majdnem két hét is.

Én ideiglenesen, amíg kerültem Marcus-t, átültem Skylerhez. Szegényem először megijedt, hogy mit keresek mellette, majd végül elfogadta, sőt egész jóban lettünk. Mint kiderült, egy utcával lakik feljebb tőlem. Talán mondhatom, hogy barátnők lettünk.

Marc próbált egy csomószor a közelembe kerülni, de nem ment, mert eltaszítottam. Végül feladta, és odacsapódott a fiú osztálytársainkhoz. Remélem, nem változtatják meg.

Andyvel sikerült egész jóba lennem. Sőt, mondhatni nagyon jóba lennem. Néha elkísértem a próbateremig, és addig kint olvastam, amíg bent volt, majd amikor végzett hazavitt kocsival, vagy épp sétáltunk és beszélgettünk. Mégsem olyan tahó állat, csak meg kell ismerni. Viszont Andy hatalmas népszerűségre tett szert a suliban. Nincs olyan nap, amikor ne küldene neki valaki valamit. Volt szerdán, hogy egy fiú küldött neki „szerelmes” levelet. Azóta kiderült a srácról, hogy a saját nemét szereti. Hát… Andy ezt nem fogadta úgy, hogy „jaj, mindjárt dobom miattad Juliettet”, de nem is nézte le a srácot. Egyszerűen kezet fogott vele, és megmondta, hogy talán majd egy másik életben, merthogy ő, 100%-osan hetero.

Ez azért kedves volt tőle. A srácot nem is piszkálják, mert Andy beszélt vele. Ez meg kedves a többiektől.

Velem konkrétan semmi nem történt. Talán még elkeseredettebb lettem, amikor Miriam bejelentette, hogy hamarosan megismerhetem a testvérét… meg neki gyerekeit. Julis… én tárt karokkal várlak.

A találkozó szombatra rakták, most pedig csütörtök van. Még van egy kis időm felkészülni.

~~~

Reggeli közben, majdnem belefulladtam a narancslébe… jó lesz a mai nap.

A balszerencse továbbra is követett. Sikerült megcsúsznom a suli udvarba a vizes füvön, így jókorát estem. Kicsit sem lett saras a nadrágom. A többiek persze jót röhögtek rajtam.

Végül az igazgató segített fel, mert hirtelen előttem termett, én meg elfogadtam a kezét, így felhúzott.

-          Köszönöm, igazgató úr – igazítottam meg kínosan a felsőmet.

-          Szívesen. Szeretnék tőled kérni valamit – csapott is bele a lecsóba. De tudtam, hogy nem véletlenül jelent meg.

-          Igen? – vontam fel kíváncsian a szemöldököm.

-          Lesz egy meghallgatás a suliban. Mindenkinek kötelező. Ez amolyan kiválasztó dolog lesz, mivel szeretnénk egy emelt szintű énekosztály létrehozni.

-          De, hogy értve, hogy mindenkinek? Az egész iskola részt vesz, vagy csak az énekkarosok?

-          Az egész iskola. Szeretnénk biztosra tudni, hogy mindenki jól választott-e. Lehet, vannak olyanok, akik kész profik, de mondjuk, csak zongoráznak. Érted?  

-          Értem, és nekem mi a feladatom? – érdeklődtem.

-          Megkeresni Andrew Biersacket, és rávenni, hogy mindenki vegyen részt a meghallgatáson.

-          De miért pont én? És miért nem egyből Andyhez ment? – zavarodtam össze.

-          Mert Andy nem vállalta, amikor kértem. Most viszont, indulj, és kerítsd elő, majd beszéld meg vele a dolgot! – fordított meg Mr. Jenkis, aztán meglökött, így muszáj voltam elindulni.

Mindig engem találnak meg a hülyeségekkel?! Morogva, vettem az irányt Andy felé, aki éppen egy lány sereget kábított. Igen, Andy be is iratkozott a suliba. Diák lett.

-          Ó, te Don Juan! Beszédem van veled, ráérsz? – álltam elé. Meglehetősen nehéz volt átküzdenem magam a női csapaton, akik olyan közel voltak egymáshoz, hogy legközelebb ilyen kész csatapajzsot magam elé tartva tarolok végig rajtuk.

-          Persze – villantott rám egy szívdöglesztő mosoly-t. Mondjuk Andy mosolya mind olyan.

Gyorsan kézen ragadtam, és tisztes távolságba húztam a hölgyektől.

-          Na, mizu? – kérdezte.

-          Kérlek, szólj a tanulóknak, hogy jöjjenek el arra a meghallgatásra… mármint, hogy mindenki legyen ott.

-          Ne már… - nyavalygott. – Erre kért a diri is. Nem csinálom meg! – fonta össze maga előtt a karjait.

-          De Andrew… kérlek… légy szíves – vetettem be a kiskutya szemeket.

Andy elfordította a fejét, majd félszemmel rám nézett, és megadandóan sóhajtott.

-          Rendben, DE – emelte fel a mutató ujját, mielőtt elkezdtem volna ugrálni az örömömben.

-          De?

-          De! Velem alszol – terült szét egy újabb pajkos mosoly az arcán. Óh… Andy, átlátok rajtad. Engem nem fogsz zavarba hozni!

-          Hogyne, hozzád is megyek feleségül – legyintettem egyet, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Isten vagy.

-          Tudom – nevetett fel.

Gyorsan rohantam is órára, mert csengettek, és ha kések… az nem jelent jót. Andy is utánam esett be, majd helyet foglalt. Külön padja volt, ami csak az övé volt! Aki odaült, azzal Andy elbeszélgetett. Ne kérdezzétek, hogy miért veri ezt ennyire nagydobra, mert nem tudom.

~ Órák után ~

-          Dawn… - állított meg Andy, amikor már a sarkon jártam. Nos… mindig elég gyorsan elspurizok a suli közeléből. Nem is értem miért.

-          Szia, mi az? – fordultam felé.

-          Ja, szia – vigyorodott el. – Mikorra jössz hozzám?

-          Mi? – szaladt magasba a szemöldököm.

-          Tudod, segítek neked, és az egyezség.

-          De… de az nem csak poén volt?! – fagytam le.

-          Nem – csóválta meg a fejét.

De neki barátnője van! Ráadást nem együtt élnek? Miért is nem vettem komolyan a dolgot, amikor elsőnek megkérdezte?