1. rész

Trágár szavak megtalálhatóak lesznek benne, főleg, ha majd megjelenik a banda maga! :) De, persze csak módjával. :) Elnézést a helyesírási hibákért is. :$

---------------------------------

Nyomorult suli. Nyomorult Szeptember elseje.

Igazság szerint, már húsz éves vagyok, és mivel elég jó a hangom, így zeneiskolába „kényszerültem”. Legalábbis olyasmibe. Ez nem olyan, mint a rendes sulik. Matekot, történelmet, biológiát és zenét tanítanak. A zene alatt igen sok tantárgy fut, én kettőre járok. A gitárra, és az énekre. Persze, mivel ezeket választottam, így mehetek szolfézsre is. A kották olvasásától, már hányingerem van. Rühellem… és eddig mindennap volt. Remélem most csak heti 1x lesz, bár legjobban annak örülnék, ha nem is lenne.

Egy nap össz-vissz hat óránk van. Viszont mindennap ennyi. Nem viszik túlzásba, mivel nem „rendes” iskola. Alapból ez-az egész két éves. Én most kezdem a másodikat. Gimi után egyből eljöttem ide, mert a sokak szerint nagy jövőm van a hangomba. Majd még meglátjuk.

Kinyitottam a hatalmas rácskaput, mivel szokásomhoz hűen, most is késtem, és egyenesen bekocogtam az aulába, ahol már mindenki ott volt. Ja, tényleg… az évnyitó.

Unottan lepakoltam magam az egyik üres székre, és bambultam előre. Vajon kapok valami szexi tanárt? Elvileg a zongoraoktató egész helyes, gyakorlatilag meg kérdéses. Vajon…

-          Új gitártanárt üdvözölhetünk köreinkbe, mivel az előde, Mrs. Johnson szülési szabadságra ment. A 2. osztály gitárosait már ő viszi végig – szónokolta Mr. Jenkis, az igazgató.

Egyből felkaptam a fejem a hírre. Mi van, ha jön egy kész félisten?! Szőke haj, kék szemek, én meg helyben, össze is esek. Heh… rímelt.

Szinte szökdelve mentem a tantermünk felé. Ez a hír, most feldobta a napomat!

-          Nos… b. osztály! – kezdett bele drámaian szeretett tanárnőnk Miranda. – Ez az utolsó évünk – törölgette a szemét.

Ja… utolsó év, hogy az osztály fiúi, valamivel felhozhassák a matek jegyüket. Matek tanár a nőci.

Voltam olyan szerencsés, hogy a mi osztályközösségünkbe járnak a legjobb pasik a suliból. Kár, hogy egy sem az esetem. Tipikus szoknyapecérek. Az ilyenek nálam elvből, szóba sem jöhetnek.

-          Szabad elfoglaltság az óra többi részébe! – mondta Miranda, illetve Mrs. Jeans, de ő jobban szereti a Mirandát.

Az osztály fellélegzett, majd mentek keresni a haverokat, akikhez odatelepülve kis csoportok jöttek létre.

Én – mint tavaly is -, egyedül voltam év elején. Bedugtam a fülesem, és elkezdtem hallgatni a kedvenc zenéimet.

-          Szia cica, van gazdád? – húzta ki valaki a fülhallgatót a fülemből.

-          Hé! – kaptam utána. – Marcus! – sikoltottam boldogan, majd az említett nyakába vetettem magam.

-          Kicsi lány, ne fojts meg! – ölelt vissza.

-          Annyira hiányoztál! Nem úgy volt, hogy csak Októberben jössz? – érdeklődtem elengedve őt.

-          Te is nekem! – nyomott egy puszit az arcomra. – Hát… ja, de megőrültem már. Így sem láthattalak egész nyáron… muszáj volt előbb eljönnöm a nagyiéktól.

-          Hülye! Legalább hívhattál volna! – mosolyodtam el.

-          Majd legközelebb – kacsintott, majd elkezdtük kibeszélni a nyarat.

Amúgy, Marcus a legjobb haverom, már általános óta. Minden nyáron a nagyijához utazik, aki Angliába él, így elég nagy táv lesz közöttünk, és mindig Októberben jön először suliba, nekem pedig ki kell bírnom ennyi hónapot nélküle! Mázlista a gyerek. 2 hónap lógás a suliból… kész álom.

-          Volt itt valami? – érdeklődte.

-          Jött koncertezni a városba a Black veil brides – regéltem visszafogottan. Ha belőlem előjön a rajongás…

-          Ne! És… mentél? – nyelt nagyot Marcus, és tenyérnagyságú szemekkel bámult.

-          Hát hogy a francba ne?! – csaptam le elé a csuklómat, ahol még ott virított a belépő karszalag. Kicsit már kopott volt, de nem baj az. Amíg le nem rohad rólam, addig le nem szedem.

-          Aztaaaa – vette hatalmas praclijai közé a csuklóm, és csodálattal bámulta a karszalagot. Kicsit sem vagyunk BVB rajongók. Ugyan már… az se tudjuk mi az. – És ott volt ő is? – ragyogtak fel barna smaragdjai.

Tudtam, hogy kire gondol. Már ennyiből is rájöttem. Az én „hőn szeretett” Julisomra célzott. Ergo, Juliet Simms-re.

Én utálom a csajt, mert Andyvel jár, Marcus, meg utálja Andyt, mert Juliet a barátnője. Ez így ment már a rajongásunk kezdete óta. Nem is értem mit eszik ezen a nőn…  

Jó… bevallom. Nem csak azért utálom, mert Andyvel jár. Sőt… teszek rá magasról - na, jó, azért nem -. Ez a piciny gyűlölet onnan származik, hogy Juliet az unokatesóm. Illetve a mostoha uncsitesóm, mivel az ő anyja, meg az én mostoha anyám testvérek.

Ha már ezt elmondtam, akkor már azt is, hogy az én anyám meghalt, apám pedig tovább lépett, pedig még félév sem telt el az óta. Majdnem félév, és összeállt azzal a nővel! Sajnos, nem tehettem ez ellen semmit... pedig adhattak volna még egy kis időt.

-          Igen. Ott volt – forgattam meg a szemeimet.

-          Óóóóóóóóó – terült szét egy hatalmas vigyor a képén. – És Andy véletlenül nem esett le a színpadról? – kérdezgetett tovább. Ezzel a kérdésével kicsit kiverte a biztosítékot, de nem volt gáz.

-          Szeretnél kopasz lenni, vagy esetleg mozgássérült? – ropogtattam meg az ujjaimat. – Andy nélkül, hogy lenne BVB, te sügér?!

-          Más lehetőség nincs? – vonta fel a szemöldökét. – Elég gyér kis lista. Még normális választék sincs! – Meg se hallotta, amit a végén mondtam… öcsém, minek is jártatom a számat?

-          Választékot akarsz? – mosolyodtam el ördögien. Szerintem még a szarvaim is megjelentek a fejemen. – Bordatörés, vállficam, esetleg gerinctörés, vagy nyak? – soroltam.

-          Még így is szar. Én az égést választom!

-          Megoldhatjuk azt is – vettem elő az öngyújtómat.

-          Te kis… - ugrott fel mellőlem, ugyan is, elkezdtem pörkölni a pulcsiját. – Ez márkás, te gyökér! – röhögött fel.

-          White kisasszony, rakja el azt, most azonnal! – rivallt rám Miranda, így inkább elpakoltam, minthogy balhé legyen belőle.

Marc, oldalra billentett fejjel bámult rám. Ez… egy idő után kellemetlen volt.

-          Mi van? – forgattam meg a szemeimet.

-          Mióta hallgatsz te az ofőnkre? – méregetett. – Beteg vagy?

-          A hülyeséged, minden olyan személyt, akivel barátkozol, agybeteggé tesz. Tehát… igen.

-          Hahaha! Kis humorzsák – kacarászott erőltetetten, aztán „megsimogatta” a fejem, de úgy, hogy a tincseim hatalmas gordiuszi csomóba álltak. Rosszabbul nézett ki a hajam most, mint reggel. Nos… ez a tipikus „Marcus féle buksi simi”

-          Kapd be – húztam fel a kapucnimat, ugyan is lusta voltam megigazítani a fejem tetejét, így inkább eltakartam.

-    Miéért?! – tetetett ijedt fejet, miközben a szája „o” alakot formált.

-          Én komolyan le foglak lőni – fejeltem le a padot.

-          Tényleg? – lepődött meg. Persze csak színészkedett.

-          Te most komolyan fárasztani akarsz a hülyeségeddel?! – csaptam rá a vállára.

-          Lefáraszthatlak mással is – húzódott kaján vigyorra a szája, miközben a szemöldöke fel-le járt a homlokán.

-          Te nem vagy normális! – vágtam rá.

-          Biztos?
-   Teljesen.   

-          Oké – ült vissza mellém.

Még csak húsz perc telt el, de már most úgy érzem magam, mint aki most vett rész egy 24 órás hegyi túrán, alvás, és pihenő nélkül. És akkor nekem még Marcusedzett-kötélidegeim vannak. Más már rég kipusztult volna öt kemény perc alatt. Lehet, elmehetne bérgyilkosnak, és az lenne a névjegykártyáján – mert bizony, én csinálnék neki -, hogy:

Marcus Crusader

Hülyeséggel, gyorsan ölök.  Roppant veszélyes velem szóba elegyedni. Viszont, ha ezt megteszed, mármint saját akaratodból, úgy igazán szemtől-szembe, akkor a végrendeleted, már biztosan készen van.

                               Telefonszám:……………

Elnevettem magam, még csak a gondolatra is. Persze ezt Marc nem értette, de talán nem is baj.

~~~

-          Holnap gitár. Kíváncsi vagy az új tanárra, mi? – jöttünk ki az első óráról. Én bőszen helyeseltem. – Nekem marad a hárpia dobtanár – fintorgott Marc.

-          Hárpia vagy nem, az első, itteni nődet, neki köszönheted – emlékeztettem.

-          Mondjuk… tényleg – merengett el.

Amúgy a sztori annyi, hogy a „hárpia”, meg akarta év végén vágni – itt is lehet bukni -, azért, mert a drága Marcusom, elég rossz magaviseletű, és ellenkezett a tanárral, amikor valamit ki kellett olvasnia a kottából – azt hiszem -. A tanár, erre bevágott neki, csak úgy öt egyest, és innentől fogva kíméletlenül osztályozta. Ám! Egyik nap, egy dobos csajszi leszólította, hogy korrepetálni akarja, mert nem szeretné, ha megbukna. Ezután, mindennap találkoztak, és egyszer csak összejöttek. Happy end. Egy igazi love sztori. Csak a csaj elköltözött Japánba – igazság szerint, csak Horvátországba -, így megszakadt a kapcsolat – túl drága volt a telefonszámla, így Marcus szakított -. Kicsit szomorú a vége… de Marcusék sem milliomosok, főleg, hogy a csaj, nem volt hajlandó őt hívni.

-          Sajnálom, hogy vége lett. Jó nő volt – biggyesztette le a száját. – Ő legalább eljött velem Angliába, míg egyesek – célzott rám -, intettek egyet a taxiban ülő jómagamnak, és megkönnyebbülve visszasétáltak a házukba – nézett rám vádlón.

-          Szoktad látni, hogy ahogy becammogok?! – ijedtem meg. A nem rég történt, nyár eleji búcsúnk után, örömtánccal viháncoltam el az ajtóig. Hoppá…

-          Ja – dörmögte.

-          Tehát… láttad a kis táncot is? – tudakoltam feszengve.

-          Te táncot jártál, a búcsúnk után?! – akadt ki.

-          Nem! – tagadtam gyorsan.

-          Nem hazudsz? – fordította rám a tekintetét. Most hazudjak, vagy ne?

-          Nem – vettem elő a nyavalygós hangomat. Ezzel mindig sikerül meggyőznöm.

-          Már megijedtem – ölelt át fél karral.

-          Amúgy tényleg táncoltam – motyogtam, aztán szélvészkisasszony módjára, elsuhantam a következő teremig. Töri jött. 

~~~ 

Nem úsztam meg a büntit. Marcus kibaszottul tudta, hogy éppen mivel mérjen rám csapást. Így… kiszakadt a nadrágom, egy fél tincs hiányzik a jobb oldali frufrumból, és ráadást eltört az öngyújtóm.

-          Honnan szüljek neked most egy öngyújtót?! – sóhajtott egy hatalmasat. – Ne hisztizz már! – csitított.

-          Talán nem kellett volna a falhoz vágnod azért, mert te láttál ott egy legyet! – csattantam fel mérgesen.

-          Az a légy, egy vérszomjas szörnyeteg volt! Megharapta a hajszálamat!

-          Te normálatlan! Hogy érzed azt, ha megrágják a hajszálad?! Meg az itteni legyek, nem harapnak – oktattam ki. – Hol vagy te fejben bioszon? – fordultam felé összevont szemöldökkel.

-          Biztos, hogy szeretnéd te azt tudni? – csillant perverz fény a szemében.

-          Hát… - töprengtem el. Talán nem is vagyok annyira kíváncsi rá.

-          Egy erdei ház. Egy szoba. Egy ágy. Egy Juliet Simms. Egy… - regélte volna tovább, de én megállítottam.

-          Nem akarom tudni! – rándult görcsbe a gyomrom. Ez a gyerek normális?! Vagy csak ennyire hiánya van? Jesszusom!

-          Szerintem sem – villantott meg egy mosolyt.

-          Azt hiszem, rosszul vagyok…

-          Látod! Kár volt megkérdezned – kuncogott jót rajtam. Hát igen. Ez eszméletlen vicces. Marc, hirtelen odahajolt a fülemhez. – Gondold el… lehet, hogy épp most. Andy és Juliet brutálisan „jól érzik” magukat. Ketten – suttogta.

Ledermedtem, és akkora undorodó fintor ült ki a képemre, hogy Marc dobott egy hátast, és úgy elkezdett nyeríteni, hogy még egy ló is megirigyelte volna.

-          Te… istenbarma! Nem akarok rosszat álmodni a te hatalmas, és perverz fantáziád miatt! – csóváltam meg a fejemet, összeszorított szemekkel. - Minek kell nekem ilyeneket mondani? Tudod, hogy olyan típus vagyok, aki elképzeli a dolgokat, mi hánt meghallja...

-          Jó, abba hagytam! Bocsi – tápászkodott fel. – És mizzu otthon? – érdeklődött.

Már csak ez a téma hiányzott...