Sok késés, sajnálom. De új rész.:)

Tudom.. sokat késtem most is. :c Sajnálom... ezért inkább nem mondom, hogy mikor lesz folytatás, de még suli előtt megpróbálom hozni. :) Szerintem ez a rész sem lett hűha...de egyszerűen tompa vagyok mostanában az íráshoz. Sajnálom. :( 

6. rész

Eszméletlen késő volt, amikor lefeküdtem, ráadást még másnap suli volt. Jó nap lesz… előre érzem.

Reggel hatalmas karikák csücsültek a szemeim alatt, így már külön örültem.

Nem volt étvágyam, így csak becsomagoltam magamnak egy szendvicset, aztán alap smink, majd felöltözés, és indulás. 

~~~

A suliba úgy döntöttem, hogy bemegyek a mosdóba, mert valahogy nincs kedvem Andyvel találkozni, se a többi embert látni, ahogy majd kicsattannak a nagy boldogságukba.

Ahogy belenéztem a tükörbe, megijedtem. Sápadt voltam, és nem csak a fáradtság miatt. Teljesen más Dawn nézett vissza rám, mint pár héttel ezelőtt. Meggyötört volt a tekintetem. Tudtam, hogy a padlón vagyok, de nem gondoltam, hogy ennyire.

Hirtelen csöngettek, így siethettem órára. Na, kezdődjék a rémálom.

Ahogy beléptem a tanterembe, szinte megdermedtem. Földbe gyökerezett a lábam. Szerintem még fakóbb lettem, mint amilyen voltam.

Andy mellett ott volt Juliet.

Mit keres ez itt?! Ja, bocsánat... nem ez, hanem ő. Nem szombat reggel kellett volna a városba jönnie?!

Juliet hirtelen meglátott, és odarohant elém.

-          Szia, szivi! – ölelt meg. Szivi?! Mi a franc..?

-          Ö… helló – vontam össze a szemöldököm, miközben nagyban szorongatott.

-          Milyen hófehér vagy, jól érzed magad? – nézett rám aggódva (?).

-          Hogyne… tökéletes jól – dobtam be az egyik műmosolyom. – Pontosan mit is keresel itt? – kérdeztem.

-          Meg akartam nézni az én Andym suliját.

-          Értem. Na, pá – mentem el mellette.

Tudom, hogy paraszt voltam, de nem érdekelt. Pedig Juliet nem ezt érdemli, elvégre nem tett semmit, nem is ártott nekem, viszont már csak az, hogy itt van, irritál.

Amikor leültem, jött egy üzenetem, természetesen a Julis drágája írt.

„Mindent megmagyarázok, oké? Sajnálom Dawn… Andy”

Hah… magyarázni akarsz? Hát nem fogsz. Nekem nem. Nem vagyok kíváncsi arra, amit mondani akarsz… tegnap kellett volna ezt, nem ma.

Nyugodtságot színlelve zsebembe csúsztattam a készüléket, aztán megpróbáltam másra gondolni. Hát ez nem jött össze. Itt éreztem igazán, hogy mennyire szükségem van Marcusra. De ez így… annyira kurvásan hangzik… Andy játszott velem, majd repített, így most vissza akarok menni Marcushoz. Persze csak barátként, de ez még így is túl ribancos. Na, most mi a francot csináljak?!

Míg én ezen gondolkoztam, bejött a tanár, és elkezdett magyarázni. Egy szavát sem értettem, mivel nem figyeltem rá, így szívtam, amikor felszólított.

-          Mrs. White ne a fiúkon járjon ilyenkor az esze – forgatta meg szemeit a tanár, majd visszafordult a táblához. Aha. Szakadjon rád a mennyezet, drága tanár úr.

Éreztem, hogy bizsereg a jobb combom, rezgett a telefonom. Üzenetem jött.

Gyorsan elővettem, és megnéztem. Hát ki írt? Na, ki?

„Dawny… ma délután 5-kor, gyere a próbatermünkhöz. Kérlek… Andy”

„Szállj le rólam Andy, és becézgesd a barátnődet.”

Írtam neki gyorsan. Igazság szerint, nem akartam lebukni, mert akkor irány az igazgató. Utána meg apum leszedi a fejem otthon… de muszáj volt visszaírnom neki.

Ezek után, nem rezgett többet a telefonom. Andy pedig… csak felállt a székéről, és elhagyta a tantermet. Juliet, persze egyből utána sietett.

A tanár is meglepődött, majd mire „felébredt” a kezdetleges sokkból, folytatta volna az órát, de kicsengettek.

Andy ezek után kihagyta a suli ezen napját.

~~~ 

Fáradtan dőltem le az ágyra, amikor hazaértem. De már megint nem volt nyugtom. Csörgött a telefonom. Lassan kidobom ezt a vacakot a kukába…

-          Igen? – kérdeztem nyúzott hangon.

-          Hali! Itt Ashley.

-          Várj, ki? – ültem fel egyből.

-          Ashley Purdy – nevetett fel.

-          Miért keresel? – rekedt meg bennem a levegő. – Honnan tudod a számom? Jézusom.

-          Kicsi lány, ezekre nincs idő. Hol van Andy? – terelt egyből.

-          Mi az, hogy hol van? Honnan tudjam? – lettem egyből idegesebb.

-          Tehát nem tudod?

-          Nem… hívd fel inkább a barátnőcskéjét – flegmáztam.

-          Ohó… féltékeny vagy, mert a múltkor nem ment vissza hozzád?

-          Ezt te…? – lepődtem meg.

-          Mindegy. Amúgy… Andy és Juliet nincsenek együtt – közölte velem az új híreket Ash.

-          Mi? Miért?

-          Andy megunta a csaj nyavalygását. Ráadást, ha Julietnek koncertje volt, akkor beújított egy csókát éjszakára. Már a két kezemen sem tudom megszámolni, hogy hányszor csalta meg Andy-t.

-          Szegény. Még sajnálni kezdem – fintorogtam.

-          Jó, ezt nem kellett volna elmondanom, és nem is ezért hívtalak. Tehát nem tudod, hol van?

-          Nem.

-          Akkor… megtennéd nekem, hogy felhívod? Nekünk nem veszi fel.

-          De miért én? – morogtam.

-          Nem kérdez… hanem felhívja Andy-t. Puszika – tette le Ash.

Aha Ash… oké. Ölelgessél kaktuszt.

Felhív… parancsolgat, és akkor pazaroljam a pénzemet Andyre… persze.

~~~ 

Mivel már háromnegyed öt volt, így elindultam a próbatermükhöz. Szinte tisztában voltam vele, hogy Andy nem lesz ott, így legalább nyugodtan cigizhetek egy jót, és gondolkozhatok.

Amúgy, nem hívtam fel Andy-t. Sőt. Ki is kapcsoltam a mobilom. Engem nem fognak zaklatni, még akkor sem, ha imádom őket.

~~~

Már nem tudom hanyadik szálnál tartottam, amikor árnyék vetült rám, így felnéztem, az elém tornyosuló alakra.

-          Pici lány! – szólított meg. – Andyre vársz, ugye?

-          Ash… nem – fordítottam tekintetem a betonra.

-          Akkor, miért vagy itt? – huppant le mellém.

-          Mert… tudtam, hogy nem fog eljönni, plusz, ez már egy bevett szokás nálam, hogy ide járok suli után – feleltem.

-          Felhívtad? – vette ki kezemből a szálat, majd elnyomta a betonon.

-          Héé – kiáltottam elégedetlenül. Ash, most komolyan élvezi, hogy idegesít?

-          Felhívtad, vagy nem?

-          Nem… és nem fogom felhívni – jelentettem ki.

-          Jó, mert én felhívtam, és felvette – dőlt hátra. Szinte majdnem elfeküdt, de megtartotta magát a könyökén.

-          És?

-          Él, de nem mondta meg, hogy merre lehet megtalálni. Ha nem teszel valamit, Andyt kihalt állatfajnak fogják nyilvánítani – mondta halál komolyan.

-          Mert? – vonta fel a szemöldököm. De legalább egyetértettünk abba, hogy Andy egy hatalmas állat.

-          Mert öngyilkos akar lenni.

-          Te most ugratsz – nevettem el magam, ám Ash arca meg sem rezzent. – Vagy nem… - fagyott rá a mosoly a képemre. – Andy nem tenne ilyet, tudom – bizonygattam inkább csak magamnak.

-          Aha, ennyire ismered? Majd csak figyeld meg… adok Andynek két napot, utána már be is fogják jelenteni a halálhírét – fújta ki hosszan a levegőt.

-          Téged nem is izgat?! Hogy lehetsz ennyire nyugodt?! – pattantam fel. – Belenyugodsz ebbe a ténybe, hogy a legjobb barátod ki akarja magát nyírni? – förmedtem rá.

-          Most mit tudok vele csinálni?! – hunyta le a szemeit.

-          Nem tudom – remegett meg a szám. – Felhívom… - vettem is elő a készüléket.

Gyorsan bekapcsoltam, és már tárcsáztam is, majd elsétáltam. Ash-t ott hagyva, egyedül.

~ Ashnél ~

- Ajj, kicsi lány. Hogy tudtad ezt bevenni? – mosolyodott el. – De, a küldetés sikerrel járt. Andy… nagyon le foglak húzni, amiért nem bíztál a színészi tehetségemben. Ashley… túlságosan szuper vagy – igazította meg bőrmellényét, majd feltápászkodott, és elindult valamerre. 

Csak én érzem úgy, hogy túl gyorsan pörögnek a dolgok? Ha valaki szeretné, hogy kicsit lassítsak, mert ez így túlságosan elsietettnek tűnik, akkor szóljatok, mert nekem az ilyesmihez nincs szemem.