4. rész

Sziasztok! :) 

Szerintem ez a rész sem lett nagy durranás, de remélem azért valakinek tetszik. :'D Köszönöm a kommenteket! :) Mindig elolvasom őket, csak néha lusta vagyok válaszolni. xD Ha minden jól megy, holnap hozok egy kisebb novellát, amit már régen írtam... talán 1-2 hónapja, és nem a legjobb, de ezt amolyan kis kárpótlásnak. :D
4. rész

Értetlenül, és megrémülve néztem rá, mire odajött hozzám, és megfogta a kezeimet, majd reménytelin rám nézett.

-          Ugye… ugye hozza majd a bandát is?! – suttogta csillogó szemekkel.

-          Heh?

-          Jaj, az a lombrágó gazellalábú – legyintett fintorogva. – Tényleg… miért is ő jár a sulinkba?! Miért nem Jake, vagy CC?

-          Szívd vissza! – szóltam rá erélyesen. Azért még se sértegesse. – Kicsi, egyetlen, idióta Marcusom. Inkább fogd be, oké?

-          Kicsi? – ragadt le. – Mióta vagyok én kicsi?!

-          Marcus… - csikorgattam a fogaimat, de inkább lenyeltem a mondandómat. – Mennem kell órára. Szia!

Szeretem Marcust, nem arról van szó, csak néha az agyamra megy. Mondjuk, ez a néha elég gyakran van, de mindegy. Normális ő, csak sokszor kihúzza a gyufát a hülyeségeivel.

-          Na, pöttöm! – állított meg Marc karja, amit a hasam előtt összefűzött. – Csak vidítani próbállak, meg szeretem nézni, ahogy kiakadsz… ugye nem haragszol? – tette vállamra az állát.

-          Hogy haragudnék rád? Te nagy mamlasz – nevettem el magam. Marcnak túl gyorsan megbocsájtok, sőt, nem is szoktam rá nagyon haragudni.

Szembe fordultam vele, és megöleltem. Ez annyira jól esett, hogy egyből kicsit jobb kedvem lett.

-          Óh, milyen jó is a suli folyosó közepén enyelegni a pasiddal – rebbentett szét minket Andy. Ez gonosz volt.

-          Te már csak tudod - pillantott rá Marc mérgesen.

-          Dawn, hogy vagy? – hagyta figyelmen kívül Andy a haveromat, és felém fordult.

-          Jól, köszi – mosolyodtam el zavartan. Miért is ég az arcom attól, hogy rám nézett?!

-          Jaaj, Dawn! Ne essél már hasra ettől a bájgúnártól – jegyezte meg gúnyosan Marc.

-          Hogy mi van?! – szaladt magasra a hangom, ám velem egy időben Andy hangja is felcsendült. – Bájgúnár?!

-          Különben is, neked barátnőd van… - forgatta meg szemeit Marcus. – Gondolom, nem szeretnéd, hogy megtudja ezt.

-          Milyen ezt? – nevetett fel erőltetetten Andy. – Hogy megkérdeztem Juliet unokatesójától, hogy, hogy van? Most komolyan?

-          Naa, álljunk meg egy pillanatra! – tartotta fel mutató ujját Marc. Hoppá. Itt jött el az én időm, gyorsan elslisszantam mellettük, egyenesen a terembe.

Nem akarok még magyarázkodni. Nekem ehhez még nincs erőnlétem.

Mivel gitárral kezdtünk, így nem találkoztam Marccal. Talán jobb is. Már megint kerülöm, csak azért, mert nem tudom neki elmondani az igazat!

Csendesen meghúztam magam, és vártam az óra kezdetét, ami hamarosan el is jött.

Chris bejött kezében az akusztikus gitárjával, és helyet foglalt a tanári asztalon.

-          Sziasztok! Ma csak gyakorlás, és bemutatás lesz. Ígérem, holnap már elkezdünk venni is valamit, de előbb még kiismerném egy picit, az osztályt – mondta. – Ki szeretne kezdeni? Vagy elsőnek inkább bemelegítsünk?

Természetesen mindenki rávágta, hogy „melegítsünk”, így azt tettük.

Amúgy, a gitárjaink – mert ugye három féle van mindenkinek, ugye akusztikus, basszus és elektromos - ide vannak elzárva a szekrénybe, mivel el akarják azt kerülni, hogy feleslegesen cipeljük, vagy épp otthon hagyjuk. Persze, péntekenként haza lehet vinni, de ha hétfőn nem hozod, az elég rossz dolog. Ezért vannak nekem itt is, meg otthon is gitárjaim.

Akusztikussal volt a próba, majd mindenki maga választhatott. Sokan váltottak basszusra, velem együtt, de voltak, akik maradtak az akusztikusnál – pl. Andy -. Elektromost, szinte senki sem választott.

Sokan Green day-t, vagy egyéb rock bandákat játszottak. Kevesen metalt, és még kevesebben metalcore-t.

Én az Upon this dawning – Of human action-t játszottam, míg Andy a bandájától a Saviour-t.

Megbabonázva hallgattam a dallamot. Andy néha annyira elragadtatta magát, hogy még a szöveget is dúdolta hozzá. Chris büszkén figyelte a fiát, míg mások csöndben hallgatták. Andy, miután lerakta a gitárját, hatalmas tapsot kapott. És… így történt, hogy hirtelen mindenki Black veil brides fan lett. Én már a legelején megmondtam, hogy királybanda.

~~~

Hamar elment a nap, sőt majdnem két hét is.

Én ideiglenesen, amíg kerültem Marcus-t, átültem Skylerhez. Szegényem először megijedt, hogy mit keresek mellette, majd végül elfogadta, sőt egész jóban lettünk. Mint kiderült, egy utcával lakik feljebb tőlem. Talán mondhatom, hogy barátnők lettünk.

Marc próbált egy csomószor a közelembe kerülni, de nem ment, mert eltaszítottam. Végül feladta, és odacsapódott a fiú osztálytársainkhoz. Remélem, nem változtatják meg.

Andyvel sikerült egész jóba lennem. Sőt, mondhatni nagyon jóba lennem. Néha elkísértem a próbateremig, és addig kint olvastam, amíg bent volt, majd amikor végzett hazavitt kocsival, vagy épp sétáltunk és beszélgettünk. Mégsem olyan tahó állat, csak meg kell ismerni. Viszont Andy hatalmas népszerűségre tett szert a suliban. Nincs olyan nap, amikor ne küldene neki valaki valamit. Volt szerdán, hogy egy fiú küldött neki „szerelmes” levelet. Azóta kiderült a srácról, hogy a saját nemét szereti. Hát… Andy ezt nem fogadta úgy, hogy „jaj, mindjárt dobom miattad Juliettet”, de nem is nézte le a srácot. Egyszerűen kezet fogott vele, és megmondta, hogy talán majd egy másik életben, merthogy ő, 100%-osan hetero.

Ez azért kedves volt tőle. A srácot nem is piszkálják, mert Andy beszélt vele. Ez meg kedves a többiektől.

Velem konkrétan semmi nem történt. Talán még elkeseredettebb lettem, amikor Miriam bejelentette, hogy hamarosan megismerhetem a testvérét… meg neki gyerekeit. Julis… én tárt karokkal várlak.

A találkozó szombatra rakták, most pedig csütörtök van. Még van egy kis időm felkészülni.

~~~

Reggeli közben, majdnem belefulladtam a narancslébe… jó lesz a mai nap.

A balszerencse továbbra is követett. Sikerült megcsúsznom a suli udvarba a vizes füvön, így jókorát estem. Kicsit sem lett saras a nadrágom. A többiek persze jót röhögtek rajtam.

Végül az igazgató segített fel, mert hirtelen előttem termett, én meg elfogadtam a kezét, így felhúzott.

-          Köszönöm, igazgató úr – igazítottam meg kínosan a felsőmet.

-          Szívesen. Szeretnék tőled kérni valamit – csapott is bele a lecsóba. De tudtam, hogy nem véletlenül jelent meg.

-          Igen? – vontam fel kíváncsian a szemöldököm.

-          Lesz egy meghallgatás a suliban. Mindenkinek kötelező. Ez amolyan kiválasztó dolog lesz, mivel szeretnénk egy emelt szintű énekosztály létrehozni.

-          De, hogy értve, hogy mindenkinek? Az egész iskola részt vesz, vagy csak az énekkarosok?

-          Az egész iskola. Szeretnénk biztosra tudni, hogy mindenki jól választott-e. Lehet, vannak olyanok, akik kész profik, de mondjuk, csak zongoráznak. Érted?  

-          Értem, és nekem mi a feladatom? – érdeklődtem.

-          Megkeresni Andrew Biersacket, és rávenni, hogy mindenki vegyen részt a meghallgatáson.

-          De miért pont én? És miért nem egyből Andyhez ment? – zavarodtam össze.

-          Mert Andy nem vállalta, amikor kértem. Most viszont, indulj, és kerítsd elő, majd beszéld meg vele a dolgot! – fordított meg Mr. Jenkis, aztán meglökött, így muszáj voltam elindulni.

Mindig engem találnak meg a hülyeségekkel?! Morogva, vettem az irányt Andy felé, aki éppen egy lány sereget kábított. Igen, Andy be is iratkozott a suliba. Diák lett.

-          Ó, te Don Juan! Beszédem van veled, ráérsz? – álltam elé. Meglehetősen nehéz volt átküzdenem magam a női csapaton, akik olyan közel voltak egymáshoz, hogy legközelebb ilyen kész csatapajzsot magam elé tartva tarolok végig rajtuk.

-          Persze – villantott rám egy szívdöglesztő mosoly-t. Mondjuk Andy mosolya mind olyan.

Gyorsan kézen ragadtam, és tisztes távolságba húztam a hölgyektől.

-          Na, mizu? – kérdezte.

-          Kérlek, szólj a tanulóknak, hogy jöjjenek el arra a meghallgatásra… mármint, hogy mindenki legyen ott.

-          Ne már… - nyavalygott. – Erre kért a diri is. Nem csinálom meg! – fonta össze maga előtt a karjait.

-          De Andrew… kérlek… légy szíves – vetettem be a kiskutya szemeket.

Andy elfordította a fejét, majd félszemmel rám nézett, és megadandóan sóhajtott.

-          Rendben, DE – emelte fel a mutató ujját, mielőtt elkezdtem volna ugrálni az örömömben.

-          De?

-          De! Velem alszol – terült szét egy újabb pajkos mosoly az arcán. Óh… Andy, átlátok rajtad. Engem nem fogsz zavarba hozni!

-          Hogyne, hozzád is megyek feleségül – legyintettem egyet, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Isten vagy.

-          Tudom – nevetett fel.

Gyorsan rohantam is órára, mert csengettek, és ha kések… az nem jelent jót. Andy is utánam esett be, majd helyet foglalt. Külön padja volt, ami csak az övé volt! Aki odaült, azzal Andy elbeszélgetett. Ne kérdezzétek, hogy miért veri ezt ennyire nagydobra, mert nem tudom.

~ Órák után ~

-          Dawn… - állított meg Andy, amikor már a sarkon jártam. Nos… mindig elég gyorsan elspurizok a suli közeléből. Nem is értem miért.

-          Szia, mi az? – fordultam felé.

-          Ja, szia – vigyorodott el. – Mikorra jössz hozzám?

-          Mi? – szaladt magasba a szemöldököm.

-          Tudod, segítek neked, és az egyezség.

-          De… de az nem csak poén volt?! – fagytam le.

-          Nem – csóválta meg a fejét.

De neki barátnője van! Ráadást nem együtt élnek? Miért is nem vettem komolyan a dolgot, amikor elsőnek megkérdezte?